Nemrég egy nagy vidéki cégben tartottam „Egy hajóban evezünk” tréninget. Ez egy csapatépítő tréning, arra való, hogy összerázza az egész céget, és lendületet adjon mindenkinek. A közel hatvan résztvevő túlnyomó többsége kétkezi munkás volt. Reggel, odafelé menet egy alaposabbat beszéltem a cégvezetővel. Elmondta, hogy kemény menetre készüljek, mert az egyik kolléga feluszította ellenem a tréning résztvevőket. Többen hirtelen beteget jelentettek. Mások meg arra készülnek, hogy keményen be fognak szólogatni nekem a tréningen.

Valaki pedig azt mondta, hogy megüt majd engem! Na, ebből is láthatod, hogy milyen kemény szakma is az enyém: a trénerség. 🙂

Azért nem ijedtem meg!

Mit gondolsz amikor cégen belüli csapatépítő tréninget tartok, mennyire akarja azt a tréninget a dolgozók nagy része?

Semennyire!

Ezért aztán az egy mondatos bemutatkozás után minden csapatépítő tréninget így kezdek:

Tegye fel a kezét az, aki ‒ amikor először hallotta, hogy lesz egy tréning, és egész nap ott kell ülni seggnövelő ücsörgésben, és hallgatni a süketelését valami kopasz pesti muksómnak ‒, a háta közepére kívánta az egészet!

Na, erre elröhögik magukat! A bátrabbja meg feltartja a kezét. Közben mondom a cégvezetőnek, hogy Hunyd be a szemed! Meg azt is, hogy Senki sem tartotta ám fel a kezét. 🙂

Aztán azt mondom nekik, hogy

Hát én is így voltam ezzel, mikor korán reggel csörgött az a nyamvadt vekker. Arra gondoltam magamban, hogy „Hülye vagyok én, hogy ilyen korán kelek, hogy tréninget tartsak?” De aztán ráültem a WC-re. És jobban lettem. Meg eldöntöttem, hogy csinálok magamnak meg a tréning résztvevőknek egy élvezetes napot.

Egy ilyen belépő után

• már nem annyira akarnak megütni engem. 🙂
• megenyhülnek a szigorú nézések.
• az asztalra kerülnek az addig karba tett kezek.
• rám szegeződnek az addig lesunyt tekintetek.

Nagyon élvezem ezt! 🙂

A végén ezen a tréningen is sokan mondták, hogy „Őszintén bevallom, hogy nem szívesen jöttem a tréningre. Azt hittem, hogy unalmas, száraz lesz. De tökre jó volt. Élveztem.”

Az egyik kolléga elmondta azt is, hogy ő úgy jött, hogy eldöntötte, többször be fog szólni nekem. De hát, ha tudja, hogy ez ilyen jó, akkor nem akart volna beszólogatni. 🙂

Volt, aki azt mondta, hogy elmehetnék humoristának. Olyan vicces, humoros volt az egész. Mondtam nekik, hogy az én életem párja, Évi, azt tartja, hogy az az oktatás, ami nem szórakoztató, az nem valódi oktatás.

Ebben egyetértettünk!

Na, ezek azok a pillanatok, amiért megéri
– hajnalban kelni,
– sokat autózni,
– és egész nap nyomni a sódert.

Remélem, hogy valódi értéket adtam ezeknek az embereknek.

Ha oktatod az embereidet, szórakoztató, élvezetes formában tedd! Te Magad is élvezd minden pillanatát! És persze soha ne akarj megütni engem! 🙂

Helyette inkább iratkozz fel a Hétzáró gondolatra, amit minden hét végén küldök azoknak a vezetőknek, akik ezt kérik. Olvashatsz még ilyen történeteket.