Az egyik tréningemen a gazdagságról, Rejtő Jenőről, Piszkos Fredről és Wagner úrról beszélek a résztvevőknek.
Wagner úr Rejtő egyik komikus regény alakja!
Több könyvében is szerepel!
Wagner urat Rejtő így jellemzi:
„Ráncos, bibircsókos, fogatlan és széles szájú vén arcán, hosszú búzakék szakáll vonul félkörben. Inget nem visel, ruházatát egy jobb madárijesztő sem vállalta volna. Szokása mindenkit Sztrovacsek névvel illetni, de a szó értelmét senki nem tudta megfejteni.
Másik szokása, hogy operaáriákat énekelt, illetve operákra hivatkozott, némileg pontatlanul. Apja egy vándor operatársulat zenekaránál működött, ő hordozta a hangszereket, innen adódik Wagner úr neve és az operairodalom terén szerzett műveltsége.”
Egy másik, több Rejtő könyvben felbukkanó alak Piszkos Fred, akit, ahogy Rejtő írja: „Fürdésre csak életveszélyes fenyegetéssel lehetett rákényszeríteni.”
Na de hogy jön ide Wagner úr és Piszkos Fred, mikor a gazdagságról van szó?
„A megkerült cirkáló” című könyvben azt mondják Wagner úrnak, hogy száz font jár annak, aki megmondja, hogy merre jár Piszkos Fred.
Mire azt mondja Wagner úr:
„Hurrá! Szóval húsz fontot kap az illető!.. Ne mondja azt, hogy százat! Maga rosszul hallotta! Annyi font csak számtanpéldában létezik! De húsz, az van, vagy huszonnégy is lehet! Annyit már láttam!… Isten! Végre egyszer leihatom magam! Hurrá!”
Lesz-e ilyen gondolkodásmóddal huszonnégy fontnál több pénze valaha is Wagner úrnak?
Nem hiszem!
Egyesült államokbeli szociológusok felmérései szerint, a nagy összegű szerencsejáték nyereményhez jutottak kilencven százaléka két éven belül alacsonyabb életszínvonalon él, mint a nyeremény előtt.
Sokuk pedig öngyilkos lesz!
Miért?
Mert hiába nyer milliókat az, aki nem tud huszonnégy fontnál többen gondolkodni. Eléri, hogy hamarosan ne legyen több neki, mint huszonnégy fontja.
Az illető fejben nem gazdag!
Tegyük fel, hogy egyenlőképpen elosztanánk a világ összes pénzét és vagyonát, a világ összes embere között.
Mit gondolsz, mi történne?
Senkiházi Barátomnak, „a társadalom elesettjének”, aki soha életében nem termelt még semmit, a rongyos gatyájából kilóg a fostos valaga, ráadásul „nehéz gyerekkora volt”, mennyi idő kellene ahhoz, hogy megint földönfutó legyen?
Lehet, hogy csak néhány óra!
Rögtön berúgna, és elveszítené, vagy ellopnák tőle.
És mit gondolsz, mi történne egy olyan személlyel, aki képes volt a maga erejéből vagyont és jómódot teremteni?
Egy idő után megint jómódú és vagyonos lenne!
Mert ő meg fejben gazdag!
Az emberek állandóan gazdagok akarnak lenni. Sok pénzt akarnak birtokolni. Mindig csak azt mondogatják, hogy „De jó lenne, ha sok pénzem lenne!”
De pont ezek az emberek azok, akik arra nem gondolnak, hogy fejlesszék a pénzügyi műveltségüket. Ők azok, akik be nem mennének egy könyvesboltba, hogy pár ezer forintért vegyenek egy olyan könyvet, ami a meggazdagodásról szól.
Kedves Barátom! Legyél fejben gazdag!
Aztán meg a valóságban is!
Folyamatosan növeld a pénzzel kapcsolatos tudásodat!
A Bázis2 tréningemen sokat beszélünk a pénzről, és a pénz kezeléséről. Gyere el, ha még nem voltál! Ha pedig voltál, akkor gyere ismételni. Várlak szeretettel!
Hívd Ügyfél kapcsolattartóinkat! Ők válaszolnak minden kérdésedre a tréningekkel kapcsolatban, és elmondják Neked a szükséges részleteket. Kattints ide az elérhetőségekért»
.