Eszembe jutott ma egy érdekes tanács, amit egy baptista lelkésztől hallottam. Minden vezető számára jól jöhet, ha időnként felidézi ezt. Na de, elmesélem az elejéről a történetet.
Életem párjával, Évivel anno mi is lelkesen beléptünk az Amway-be. Tizenöt százalékos szintig vittük. Összehoztunk egy kétszázegy fős kis hálózatot. Még Szerbiában is volt egy hetven fős csapatunk. Másfél évig csináltuk.
Sokat kaptam az ottani könyvektől, oktató kazettáktól és szemináriumoktól. Többször fent voltunk Budapesten a Sportarénában nagyrendezvényeken. Az egyiken egy Doug Wead nevű baptista lelkész, gyémánt szinten lévő fickó beszélt.
Megragadott, amit mondott!
Örökre eltettem a vezetői tudástáramba, amit a baptista lelkésztől tanultam
Körülbelül ezt mondta: „Nézz le a lábaidra! Nézd meg, hogy mozognak-e! Ha nem, kezdd el őket mozgatni! Indulj el valamerre! Teljesen mindegy, hogy merre. Csak ne állj egy helyben! Mozdulj meg!”
Nem csak mondta, csinálta is!
- Egy helyben állt.
- Aztán lenézett a lábaira.
- A kezeivel megragadta a nadrágja két szárát elöl a combjai magasságában.
- Aztán felfelé rántotta őket.
- És elkezdett lépkedni, mintha a kezével léptette volna a lábait!
A fickónak igaza volt. Egy helyben állni, nem dönteni, nem menni semerre, biztosan rossz dolog. Csak belehalni lehet. Megöl Téged! Ennél még az is jobb, ha rossz irányba indultál el.
Csak indulj el végre egy úton!
Aztán tartsd Magad ahhoz a döntésedhez! Ahhoz az úthoz! Ha kiderül róla, hogy rossz az iránya, az nem a Te utad, akkor megint csak azonnal dönts. És indulj el egy másik úton!
De ne állj meg! Ne toporogj egy helyben!
Sok cégvezető nem mer dönteni. Mert „Mi lesz, ha rossz döntést hozok? Mi lesz, ha rossz úton indulok el? Mi lesz, ha mégsem az igazi?” Ha nem indulsz el azon a rossz úton, akkor sohasem fog kiderülni róla, hogy az egy rossz út.
Tudod, mostanra egy nagyon szép, letisztult szolgáltatási palettája van a cégemnek. Sokan dicsérnek érte. Azt ők nem tudják, amit a múltkor a kollégáimnak mutattam. Van a szerverünkön egy olyan mappa, amit úgy hívunk, hogy „Múzeum”. Ide olyan fájlok kerülnek, amelyeket már nem használunk. Amelyeket ugyan archiváltunk, de azért nem akarjuk őket törölni.
Összeszámoltam, és megmutattam a kollégáknak, hogy ott összesen harminc olyan szolgáltatásunknak, termékünknek van almappája, amit kitaláltam, kidolgoztam, és mégsem lett belőle soha semmi sem:
- Van olyan, amelyikbe bele se vágtunk.
- Van olyan, amelyiket meghirdettünk, de nem valósult meg.
- Van olyan, amelyik egyszer megvalósult, de sosem tartottunk belőle többet.
- És van még olyan is, amelyikből többet is tartottunk, de mégse csináljuk tovább őket.
A jelenlegi, szép, letisztult szolgáltatási palettánk sohasem jöhetett volna létre, ha az a huszonnégy elcseszett szolgáltatásunk nem lett volna. 🙂
Akarsz röhögni?
Akkor itt van néhány hamvaiban halt szolgáltatásunk a múltból:
- A motiválás művészete tréning
- A pénz mozgatórugói tréning
- A vezető valódi felelőssége tréning
- Az értékesítés ABC-je (CD anyag)
- Az ügyfélszerzés ABC-je (CD anyag)
- Bázis tréning családtagoknak
- Bevétel növelő marketing tréning
- Cégtulajdonosok különleges tréningje
- Cégvezetői szabadegyetem
- Egyszerű marketing szeminárium
- Előadás művészete mesterkurzus (Ne téveszd össze a jelenlegi Az előadás művészete tréninggel!)
- Évindító edzőtábor
- Fuvarosok konferenciája
- Hány százalékát használjuk az elménknek szeminárium
- Hatékonysági tréning
- „Hogyan vegyem körbe magamat motivált munkatársakkal?” szeminárium
- Időgazdálkodási tréning
- Kommunikáció és felelősség szeminárium
- Megoldások A4-es piszkeire (CD anyag)
- Működési állapotok és formulák tréning
- Pénzügyi konzultáció
- Szervezés és etika tréning
- Szervezetfejlesztés konzultáció
- „Szabadulj ki céged fogságából!” tréning
- Személyes hatékonyságnövelés konzultáció
- Top 5000 Magyar Cégtulajdonos Országos találkozója
- Ügyfélszerző mesterkurzus
- Üzleti terv készítő műhely
- Vezetői személyiségfejlesztő turbótábor
- VIP napok
Ne félj dönteni! Hallgass Doug Wead-re, a baptista lelkészre! Lépjél! Az egyhelyben való toporgás biztosan megöl!
Olvasnál még hasonló történeteket? Nézd meg a cégvezetőknek szóló könyveinket itt>>>